A brüsszeli MADI kiállítához megjelent egy interjú Dárdai Zsuzsa művészetkritikussal
Mikor kerültél először kapcsolatba a MADI-mozgalommal?
Az 1920-as évek európai avantgárd mozgalmaira épülő MADI 1946-ban indult útjára Buenos Airesben fiatal dinamikus művészek, mint Carmelo Arden Quin, Rhod Rotfuss, Gyula Kosice közreműködésével. A MADI az első olyan mozgalom a geometrikus művészet történetében, amely kereten kívül alkot.
Vajon a konstruktív, konkrét művészek általában miért ragaszkodtak a derékszög alkalmazásához, a négyzethez, téglalaphoz, amely keretbe zárta őket? Miért nem választották a háromszöget, az ötszöget, hétszöget, amelyek képesek megnyílni a végtelen felé? Ez a dimenzióváltás hiányzott a képzőművészetből, ezért kellett létrejönnie a MADI-nak a negyvenes években Dél-Amerikában (a shaped canvas Észak-Amerikában 20 évvel később jelentkezett, miután Stella az 1950-es években személyesen találkozott Arden Quinnel és a korai madisokkal Párizsban, a Salon des Réalités Nouvelles MADI-különtermében), hogy a festészet felületét, amely évszázadokon át be volt zárva a keretbe, a derékszögbe kiszabadítsa onnan.
A MADI a panta rhei alapeszméjét hirdeti, az életet jellemző mozgást kívánja megragadni egyszerű színekkel és elemekkel, poligonális síkstruktúrákkal, a keret és a környezet festménybe emelésével, a szobrok üres tereivel, lebontott formáival. Nem áll meg a klasszikus téglalap-alapnál, a plasztika statikusságánál, a tömeg zártságánál. Leszámol a kint és a bent merev szétválasztásával, elutasít mindenfajta behatárolást és behatárolódást.
Bár én Arden Quint már harminc éve ismerem, Saxon-Szász Jánossal a kilencvenes évek elején Párizsban kezdtünk foglalkozni először a MADI-val, amelynek szellemisége megragadott bennünket és elhatároztuk, hogy megismertetjük a kortárs magyar konstruktív, geometrikus művészeket is az interMADIval. A műterem-látogatások során nem volt nehéz a kereteket szétrobbantó, formázott festményekre, mobilszobrokra, plexiből készült, fénnyel és üres terekkel operáló geometrikus alkotásokra bukkanni. A hetvenes évekig visszanyúló válogatásból először 1993-ban a Győri Műcsarnokban, majd Budapesten a Kassák Múzeumban rendeztünk kiállításokat.
A magyarországi MADI történések első fontos eseménye az 1995 júniusában —Moholy-Nagy születésének 100. évfordulójára — Győrött a Vár-Art Galériában megrendezett Nemzetközi MADI Fesztivál volt, a MADI szellemiségének megfelelő gazdag programmal. A világ különböző országaiból érkező művészek felajánlották műveiket egy MADI Múzeum létrehozására Magyarországon. Jelenleg 15 ország több mint 100 művészének félezer alkotása tartozik a Mobil MADI Múzeumhoz. A még végleges otthonra nem talált Mobil MADI Múzeum anyagából folyamatosan szervezünk bemutatkozó kiállításokat a környező országokban és Magyarországon.
A nagyszabású rendezvények közül megemlíteném az 1998-ban, Győrben megrendezett EURO-MADI Fesztivált, amelyen a Múzeum-Híd projekt és a képzőművészeti kiállítás mellett megjelent a MADI art periodical nemzetközi folyóirat.
2002-ben, Kassák Lajos születésének 115. évfordulóján „KASSÁK és a MADI ma” címmel a helyi művészettörténeti tényekre épülő nemzetközi művészeti fesztivált, kiállításokat és konferenciát rendeztünk Szlovákiában, Pozsonyban, Érsekújváron és Budapesten. Ez alkalommal került sor Sáry László kortárs zeneszerző „Kassák és MADI” című kompozíciójának ősbemutatójára, amelyet felkérésünkre öntött végső formába. A „Kassák és a MADI ma” sikerének híre Párizsig is eljutott, s a kiállítás meghívást kapott 2003-ban Párizsba, a Magyar Intézetbe.
A 2006-os év nemzetközi művészeti életének egyik legfontosabb eseménye a moszkvai szupreMADIsm fesztivál volt. Az ott szerzett tudás, tapasztalat, tanulság szükségszerűen beleívódik a művészettörténet lapjaiba, a fesztivál résztvevőit pedig a közös élmények testvéri szálakkal kötik össze szerte a világban. Hiszen felejthetetlen volt a szinte fizikai kézfogás a múlt század húszas éveinek avantgárd művészeivel Maleviccsel, Rodcsenkóval, Tatlinnal, El Liszickijjel.
A geometrikus művészet története a XX. század elejétől, a szuprematizmustól a kortárs geometrikus művészeti mozgalomig a MADI-ig ível. A supreMADIzmus Fesztivál gondolatiságát éppen az adta, hogy visszavezessük a lassan klasszicizálódott geometrikus irányzatokat a geometrikus művészet bölcsőjéig, Moszkvái
Magyarországon kik tartoznak ide, nemzetközi szinten is jelen vannak, mekkora az érdeklődés a műfaj iránt?
A MADI-művészek kezdetben csoportot alkottak, amelybe beletartoztak: Bányász Éva, Haász István, Haraszty István, Ézsiás István, Fajó János, Gall György, Herczegh László, Horváth László, Kovács Tamás László, Marafkó Bence, Matzon Ákos és Saxon-Szász János...
A Nemzetközi MADI-történések viharos tengere az elmúlt néhány évben szétválasztott csoportokat, művészeket, így mi is folyamatos mozgásnak, változásnak vagyunk kitéve. Az utóbbi években Magyarországon alapítványi formában működünk tovább. A nemzetközi MADI-társaság elfogadta, hogy alapító kurátorként és művészetkritikusként delegáljak magyar, és környező országbeli MADI-művészeket a különböző kiállításokra.
Mikor számít egy kurátor sikeresnek? Mi a véleményed a kortárs magyar művészetről?
Egy kurátor akkor érzi magát jól a bőrében, szerintem, ha független, az igazi értéket keresi, ha a megálmodott és komoly munkával kivitelezett kiállítás rendben lezajlik, és a megnyitón örömünnepet tud megélni az oda érkező közönséggel. Hogy mikor számít sikeresnek? Ez a kérdés engem nem foglalkoztat.
Az 1980-as évek végétől több avantgárd művészeti mozgalmat szerveztem a barátaimmal, így a MADI-t is. Mindvégig a múltban gyökerező optimista jövőt láttam magam előtt, miközben hittem az objektivitásban. A sznobság kényelmes hídján való átkelésre -- szerencsére -- nem nyílt lehetőségem, ezért az elődök nyomán haladva, a „kultúra -- nem hivatalos -- mezítlábas nagyköveteként” igyekeztem és igyekszem ma is átvinni a művészetet a túlsó partra. Avantgárd lelkülettel, Saxonnal az életünket, egzisztenciánkat tettük, tesszük fel a művészet oltárára. Nem méricskélünk, nem tartogatjuk az energiánkat, belevetjük magunkat a dolgok sűrűjébe, és kockáztatunk.
A kérdés második felének megválaszolására nem érzem magam illetékesnek, Egy jó ideje már nem élek a magyar képzőművészeti közéletben, ami persze egyben kritika is.
Munkáid során honnan/kitől kapsz inspirációt?
A művészettörténet nagy egyéniségeitől, mindenekelőtt az orosz avantgárdtól — Kazimir Malevicstől a kortárs Anna és Vjacseszlav Kolejcsukig --, és a korokon végigvonuló újító szellemiségű alkotóktól, például Carmelo Arden Quintől, azoktól, akik építeni akarnak, és nem „csak rombolni”. Ahol megrezeg a léc, ahol megáll a levegőben a pohár...
A polgári művészet, a nyugalom, a beérkezés, a kockázatmentes langymeleg nem érdekel, mint ahogy nem érdekelnek az üzleti alapon szerveződő galériarendszerek és az azt kiszolgáló művésziparosok sem, és nem érdekel, a hivatalos, politikailag támogatott művészet sem.
1990-1995 között a Magyar Narancsnak dolgoztál. Milyen volt az a korszak?
A Narancs akkor független volt, friss, kritikus, nyitott, izgalmas, fontos, sebes és bátor. Senki és semmi nem tudta manipulálni. Tökös gyerekek gyülekezete, amelybe néhány magamfajta női emberjogi harcos, „kulturfusi” is bevétetett. Nem mennék bele a korszak ezerszer leírt sémáinak ismétlésébe.
Belgiumban nagyon erős kurátori munka van, egymást érik a jobbnál jobb kiállítások. Mennyire ismerik itt a MADI-t illetve milyen benyomások értek titeket, amikor Brüsszelben jártatok?
Sajnos nem ismerem elég jól a Belgiumban zajló képzőművészeti eseményeket, legutóbb annyi időm nem volt, hogy jobban körülnézzek, de ha Te mondod, akkor jó nektek, hogy jobbnál jobb kiállítások részesei lehettek.
Brüsszel nekem tudathasadásos város: egyrészt az Európa Unió fővárosa, a legkülönbözőbb nyelvek, nemzetek kavalkádjának színtere, másrészt a flamand -- vallon kisebbségi-többségi ütközések helyszíne, s ez a két valóság szinte meg sem érinti egymást. A „Határtalan művészet egy határtalan városban” címmel tudatosan kívántuk oldani ezt a feszültséget, ezért jó volt, hogy a megnyitón a művészek a saját anyanyelvükön fejthették ki gondolataikat. Ezzel együtt flamand barátaink szelíden megdorgáltak bennünket a címválasztás miatt.
Ami a MADI-t illeti még nem találta meg az őt megillető helyet a művészettörténetben, bár művészettörténészek, kritikusok, kurátorok körében egyre nagyobb ismertségre, elismertségre tesz szert.
Kik szerinted 2008-ban a legfontosabb magyar kortárs képzőművészek?
Sok jó művész van, de én azokhoz vonzódom, akik függetlenek, akik nem tartoznak a politikailag kialakult minden egyes kiállításon, képzőművészeti történésen felvonuló ugyanazokhoz, aki elszántan járják a saját útjukat, nem törődnek elfogadással vagy elutasítással, egyszóval az „érintettek”, a „művészet szerzetesei” a legfontosabbak. Keresd őket, mert őket meg kell találni, mint az igazgyöngyöt.
Jövőbeli tervek?
Befejezni a műteremházunkat, hetekig olvasni csöndben, gondtalanul kirándulni, sok jó családi történést átélni. 2009-ben aztán jöhet az újabb hajrá: a Nemzetközi Szimmetria Fesztivál képzőművészeti programjának szervezése Budapesten, P’AGE-történések Pécsett, olaszországi MADI-kiállítások (különös tekintettel arra, hogy a futurizmus 100 éves lesz), hollandiai kiscsoportos bemutatók, és a nagy terv: A négyzet utazása...., de erről majd legközelebb.
| MADI |
| A több mint 60 éves MADI-mozgalom jelenleg több száz professzionális művészt számlál. Hosszú létezése állandó fejlődésével magyarázható. Carmelo Arden Quin szerint: „a MADI folytonos kezdet”. Az alapkoncepcióból kiindulva újabb és újabb utakat nyílnak. Néhány fontos tény, amely tanúsítja a MADI-mozgalom eredményes történéseit napjainkban: |
[kiállítás megnyitó] HATÁRTALAN MŰVÉSZET EGY HATÁRTALAN VÁROSBAN - MADI kiállitás megnyitó, filmvetités
Helyszín: Brüsszeli Magyar Kulturális Központ
Dátum: 2008. szeptember 17. szerda 19:30
7 MADI 7 - HATÁRTALAN MŰVÉSZET EGY HATÁRTALAN VÁROSBAN. Hét belga és hét magyar MADI művész kiállítása a Brüsszeli Magyar Kulturális Központban.
Megnyitják:
Catherine Topall, az ORION Centre d’Art Géometrique MADI (Paris) igazgatója és Dárdai Zsuzsa művészetkritikus a Mobil MADI Múzeum alapító-kurátora (Budapest),
Rendező, design: SAXON
Kiállító művészek:
FAJÓ JÁNOS, HAÁSZ ISTVÁN, HARASZTY ISTVÁN, KOVÁCS TAMÁS LÁSZLÓ, PATAKI BALÁZS, SAXON SZÁSZ JÁNOS, SZÁRAZ MARIKA GILBERT DECOQ, JEAN-CLAUDE FAUCON, PAL HORVATH, ANTONIA LAMBELÉ, RENÉE ROHR, ALBERT RUBENS, DIRK VERHAEGEN
A megnyitó után archív filmek:
"Orosz avantgarde" (némafilm) 25'
"Kassák" (magyar nyelvű, 25' rendezte: Zsigmondi Boris) Moholy-Nagy László (francia nyelvű)
"Madi Univerzum – Portrait de Arden Quin" (francia nyelvű film 35´ rendezte: Dárdai Zsuzsa) Jean-Claude Faucon (francia nyelvű portréfilm)
Passuth Krisztina: „A MADI ma is fiatal mozgalomnak tűnik: fiatal művészek vesznek részt benne, olyanok, akik dinamikusak, napról napra új szempontokat alakítanak ki, s olyan műveik születnek, amelyek túlmutatnak a tegnapiakon, tegnapelőttieken. S a viták, amelyek körükben lezajlanak, valójában mindig a mából kiindulva a jövő körvonalait próbálják – a maguk szabályos-szabálytalan módján megrajzolni.
A MADI maga az ellentmondások ötvözete: létezett már 1946-tól „Grupo MADI” címen, a világ Európától egyik legtávolabbi sarkában, Buenos Aires-ben, s létezik ma is, Dél-Amerikában ugyanúgy, mint Közép-Európában, anélkül, hogy tudomást vettek, vagy vennének róla a vezető művészeti körök, anélkül, hogy igazán befogadnák. Ami nem sikerült annak idején a futurizmusnak, de még a dadának sem, hogy kikerülje a múzeumok lerakatait és a hivatalos értékrend kánonját –az sikerült a MADI-nak: miközben még mindig nincs stabil történeti helye a művészet egymást követő irányzatainak rendjében, egy-egy kisebb vagy nagyobb MADI-tárlat a világ valamilyen részében mindig felfedezést, friss szenzációt jelent. Röviden: nem integrálódott, és nem tűnt el, sőt, meg-megújulva létezik. Méghozzá minden háttéri intézmény-rendszer, helyhez kötöttség, állandó galériák és kritikusok nélkül is.
Az ereje talán éppen a mozgékonyságában rejlik leginkább, hogy Buenos Airestől Párizson át Pozsonyig és Budapestig ugyanúgy megjelennek alkotásai – hogy azután búvópatakként eltűnjenek egy időre, majd ismét felbukkanjanak egészen más országban, más körben, de hasonló elveket érvényesítve.
Mik is ezek az elvek? Leginkább, hogy a geometrikus felfogás és annak ellentéte a szabadabb, játékosabb szerkezet egyszerre, egyazon műben vannak jelen, miközben a mű maga tökéletesen harmonikus marad. A szabályos és szabálytalan a keményen megtörő síkok és éles szögek félkörök és ívek kiegyenlítő szelídségével találkoznak össze. Az ellentmondást, a feszültséget érezzük, de érezzük a tézis-antitézis-szintézis hármasságát is. A geometrikus művészet elvei, dogmái helyett egy újfajta, oldottabb, de még mindig geometrikus szemlélet válik uralkodóvá.”
